Teljesen ártatlan kérdés volt egy ismerőstől: …és elvisz a párod ide-oda? (utazás, kirándulás, nyaralás, ilyesmit érthetett az ide-oda alatt)

A válasz, szemlesütve, szinte szégyenkezve:  nem mert arra már nem telik.

A reakció, szinte zavartan: hát…akkor sok boldogságot!

Egy fél napig majdnem elhittem, hogy ezen múlik. Aztán láttam egy nem fogadott hívást a telefonomon, aztán amikor alkalmas volt, visszahívtam

Ő : csak gondoltam megkérdezem, mi újság? Minden rendben? Jól van…vigyázz magadra…várlak haza!

Aztán hamarabb elindulhattam haza, mint ahogy terveztem. A cserépkályhába be volt gyújtva, a mosatlan edények elmosogatva. Paprikás krumpli az asztalon. Puszi, ölelés, beszélgetés.

Aztán holnap elutazunk. Kedvenc lomis piacunkon járjuk majd a sorokat, remélhetőleg fényes napsütésben. Ő gyermeteg örömmel emel fel egy-egy darabot és fűz hozzá vicces megjegyzést. Sütit veszünk a lakodalmas sütiket gyártó és áruló nénitől és két falásra megesszük. Letöröljük vagy lenyaljuk egymás szájáról a porcukrot. Andalgunk kéz a kézben, vagy csak a derekamra teszi a kezét. Alkudozunk és megalkuszunk.

Igen. Utazunk.