Javíthatatlan vagyok. Pedig kaptam egy sanszot az élettől, három éve, arra vonatkozóan, hogy a tárgyak csak tárgyak, lényegtelen dolgok, nem kell ragaszkodni hozzájuk. El is engedtem szinte mindent, húdenehezen és alig pár hónap semmim nincsen de jól érzem magam állapot után megint elkezdtem dolgokhoz ragaszkodni. Itt van például a telefonom, aki egy egyéniség, nem pedig egy eszköz. Totálisan kikészít. Annyira idegesítően tud hülyeségeket csinálni, hogy már meglepődöm, ha azt hívom fel akit akarok és még beszélni is tudok vele megszakítás nélkül, mondjuk, kb. két percig, mert a legtöbbször, lefagy a készülék, vagy hív, de nem azt akit akarok, vagy hív akit akarok, majd amikor a hívott fél felveszi, artikulálatlan hangokat hallat, kerreg, csattog, pittyeg legalább mintha egy UFO lenne a “drót” másik végén. Ezt játsszuk immáron másfél éve, a telefon meg én. Türelmes ember vagyok. Szeretem a határaimat feszegetni, elmenni a legvégsőkig, kitartani mindenáron, ha beledöglöm is, de, mivel én emberből vagyok, a telefon meg csak egy tárgy, már most látom szomorú végét a játszadozásunknak. Lecserélem, le én és lesz helyette olyan ami akkor hív és azt, akit kell és mindent pontosan úgy csinál ahogyan az a nagykönyvben meg van írva és onnantól sima, nyugodt lesz az életem…talán kicsit unalmas is…elég unalmas…túl unalmas. 😛