Még élénken bennem él egy két évvel ezelőtti szeptemberi nap, mikor is teljes idegi és lelki kimerülésben autóba vágtam magam és Tihanyig meg sem álltam. Igazából nem is tudom, hogyan jutottam el odáig épségben, de arra emlékszem, hogy a család rettentően aggódott értem, én pedig ültem az apátság árnyékában egy padon, néztem a Balaton lenyűgöző türkiz színét és arra kértem a Jó Istent, küldjön nekem egy jelet, amiből tudni fogom, hogy kit válasszak és azzal az Igazival még visszatérhessek erre a szent helyre.

Visszatértem. Igaz, az Igazi csak pár órát töltött itt velem, mert megérezte, hogy milyen fontos nekem, hogy ezt az öt napot a két fiammal töltsem, de ebből és minden egyéb, hasonló szép gesztusából egyre inkább tudom és érzem, hogy nekem ő az Igazi. (ha esetleg mégsem, akkor azzá teszem, mert nagyon szeretem)

Öt nap. Öt teljes nap a két fiammal, akikkel lassan két éve nem élek együtt, csodálatos. Ezt még az első pár órában gondoltam így, aztán visszazökkentem a valóságba és rájöttem, hogy semmi nem lesz olyan idilli, mint ahogy én azt elképzeltem. Számításaim szerint ugyanis a két kicsi fiammal mentem volna nyaralni, de eléggé elszámoltam magam, minthogy az egyik kicsi mindjárt 18, a másik kicsi pedig mindjárt 20 éves, minek következtében majdnem felnőtt férfiak, kiknek ráadásul még önálló akaratuk is van, ami valahogy sosem akart egyezni az enyémmel. Az, hogy az öt nap mégis emlékezetes maradt, annak köszönhető, hogy nagyon szeretjük egymást és valahogy mégis alkalmazkodtunk a másikhoz, de azért főleg ők hozzám, mert hát mégiscsak én vagyok az anya és az anyáknak vannak előjogaik (meg bankkártyájuk). Az is nagy szerencse, hogy a fiúk bíznak bennem és elhiszik, ha azt mondom, hogy jó lesz és nem fojtanak meg egy kanál vízben, ha aztán mégsem lesz olyan jó.  Bár, bevallom töredelmesen, hogy szintén remek számításom (melyet a nyaralás legemlékezetesebb epizódjának szántam), miszerint átmegyünk Tihanyból Szántódra komppal, onnan áttekerünk Földvárra, onnan vissza Szántódon és Zamárdin keresztül irány Siófok és majd onnan vissza Tihanyba hajóval, nem jött be. Sose voltam jó matekból. A fene se gondolta, hogy szeptemberben, a nagy nyári szezon után, már nem indítanak  hajót és este öt órakor nem lehet Siófokról Tihanyba jutni. Mivel nem vagyunk triatlonok és nem vállaltuk, hogy ötven kilométer kerékpározás után átússzuk keresztben a Balatont ( bringával a hátunkon), enyhe sokk és hiszti és haragszom rád után, fájós hátsóval ismét nyeregbe pattantunk és visszatekertünk Szántódig, hogy az este hat órás kompot még elérjük. Azt gondolom ezt a napot nem felejtjük el, míg élünk. Mint, ahogy az összes többit sem.

Szép volt, Fiúk! Köszönöm nektek!

…és köszönöm Szívem, neked is!

Drága anyu és Tesó nélkületek ez a projekt nem jöhetett volna létre!

…és nem utolsó sorban: Köszönöm az Erzsébet Programnak is, ami ezt az öt napot finanszírozta!

hallgassátok a Tihanyi visszhangot: Köszönöm Köszönöm Köszönöm Köszönöm

Visszatérünk?