Pár szó a családon belüli erőszakról
Mondhatnám, hogy a téma az utcán hever, hiszen az elmúlt napokban , Dr. Varga István parlamenti felszólalása igencsak felborzolta a kedélyeket. Egyébként ez a téma az, ami a legkevésbé kerül az utcára, mert minden érintett igyekszik a négy fal között tárolni, mi több, befalazni a kényes részleteket. Az egész erőszakosdi történet az emberi pszichére épül, ami borzasztó bonyolult egy mechanizmus. Ismeritek azt a mondást, hogy minden mindennel kölcsönhatásban van és mindenki, mindenkire hat? Mert ez családon belül is így van ám! A család alapja két ember, akik, jó esetben, valamikor szerették egymást. De! Általában a két ember közül az egyik dominánsabb, kicsit törtetőbb, céltudatosabb, emiatt aztán szépen átveszi az irányítást a másik fél akarata felett. Már ez sem a legidillikusabb kép, de tegyük fel, hogy ez így működik. Most az olyan lelki mizériákat, hogy milyen egyik és másik félnek az önértékelése, kihagynám az elemzésből, valamint érzelmi és értelmi intelligencia kérdéseket sem boncolgatnék. Most csak az egymásra hatásról írnék. Arról, hogy az ember nem erőszakolónak és áldozatnak születik, hanem azzá válik. A problémák ott szoktak kezdődni, amikor az elnyomott fél egyszer csak fellázad. Hogy mikor, és milyen formában teszi az a személyiségétől, habitusától függ. Ha az elméje nem lázad, akkor lázad a teste, de valamilyen formában kitör belőle, mert az ember már csak ilyen. Rájön előbb, vagy utóbb, hogy önálló akarattal, gondolkodással bír. Ezt a lázadást persze a domináns fél igyekszik letörni, mert ő jól érzi magát a megszerzett pozícióban és továbbra is ott akar maradni. Az, hogy a lázadást miképpen veri vissza, szintén személyiségtől és habitustól függ. Van aki csak lelki terrort használ, szavakkal bánt, érzelmileg zsarol, van aki fizikai bántalmazásig is elmegy. Hihetetlen, de igaz, az egész arról szól, hogy az egyik félnek túl sok az EGO-ja a másik pedig több EGO-t szeretne mint ami van. Meg is oldódna rögtön a probléma, ha egyik fél sem akarná annyira az EGO-t és egyszerűen csak egymást szeretnék. Minden kapcsolatban a párok akarva, akaratlanul alakítják egymást, idomulnak egymáshoz, megalkusznak dolgokkal, majd magukkal. Az egész egy adok-kapok, csere-bere játék, ami jó esetben mindig egálban van egymással. Nem jó esetben viszont a mérleg nyelve billen és ezzel együtt billen minden, mert felbomlik az egyensúly. Egyensúlyban tartani a dolgokat iszonyú nehéz, hiszen külső tényezők is boríthatnak a mérlegen és ahol a rossz dolgok vannak többségben ott nagy meló a jó oldalra is halmozni annyit, hogy az egyensúly helyre álljon. Egymás szeretete nélkül ez már nem megy. Márpedig ahol erőszak van, ott szeretet nincs és ahol szeretet nincs ott nem jó élni.
A döntés nehéz. De dönteni mindenkinek magának kell.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: