Éjfél előtt jár az óra és én nem alszom. MÁS napokon ilyen tájt, már mélyen zsibbasztok.  Elernyedt pofikám gyűrődik a párnán, miközben testem további részei a szélrózsa minden irányában, de azért az ágy méreteihez igazodva lazulnak. Ez a nap azonban MÁS. Hogy miben MÁS, azt én most meg nem tudom mondani, egyszerűen csak olyan MÁS érzetem van. Most megszámoltam, eddig négyszer írtam le azt a szót, hogy MÁS, ez is azt bizonyítja, hogy valami van, ami nem olyan mint általában, hanem attól eltérő. (ezt a mondatot akár Micimackó is mondhatta volna, de nem ő volt, hanem én, akiben semmiféle Micimackós vonás fel nem fedezhető, hacsak az nem, hogy én is szeretem a mézet…és a malackát, csak azt nem úgy, ahogy a Micimackó, hanem átsütve és ropogósan) Valószínűleg nem segít az elalvásban az este 7 órakor elfogyasztott méregerős kávé, amivel kedves barátaim kínáltak meg és amit nem utasítottam vissza azzal, hogy én ilyenkor már nem kávézom. Általában. De mivel ez a nap MÁS, így aztán mégiscsak kávézom. Most pediglen kamillázom, nézelődöm, és ahelyett, hogy álmosodnék, egyre éberebb leszek. Holnap pedig szintén egészen MÁS leszek a mostani virrasztásnak köszönhetően, mert az egyre öregedő szervezetem nem-igen tolerálja a kialvatlanságot. Mondhatni, MÁSnapos kinézetem lesz, aminek MÁS nem nagyon fog örülni, mert olyankor se beszélni, se gondolkodni, se egyéb értelmes dolgot végezni nem tudok. Ezt megelőzendő holnap reggel elszürcsölök egy méregerős feketét és igyekszem túlélni a napot, majd este fáradtan dőlök az ágyba és alszom, mint a bunda, egészen MÁSnap reggelig. Remélhetőleg egy egészen egyszerű, szimpla vasárnapra ébredek, mindenféle különös MÁS-ság érzet nélkül.